Terasz

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 2:44 pm

Kol & Dora

Ha bárki kérdezne - és bármilyen szomorú, nem teszik -, azt mondanám: New Orleans már majdnem tökéletes. Marcel vezetéspolitikája egészen szimpatikus is lehetne, ha nem lenne a negyedre lekorlátozva az önkéntes turisták megcsapolása, plusz - ha nem lenne tabu a végső cseppet is a magamévá tenni. Mivel ez a bohóckodás egyáltalán nem az én színterem, így nem is igazán teszek senkinek keresztbe, de azt is túlzás lenne mondani, hogy támogatólag lépnék fel bármelyik oldalon. Amikor ezt a várost megalapították, én a koporsómban feküdtem halottan, hála az én egyetlen hibrid testvéremnek. És most azt várják, hogy vegyek részt ebben a nevetséges hajtépésben? Nekem ehhez semmi közöm, inkább relatíve csendben kivárom, hogy a két fél marakodjon ezen a poshadt koncon, és ha ők eléggé felkavarják majd az állóvizet, én is könnyebben tudom jól érezni magam. Feltűnésmentesebben, ha úgy tetszik. Nem hiába nem csinálok fesztivált, pedig nagyon viszket a tenyerem valami újdonság után. Ha nem haragszik meg a világ, semmi kedvem visszakerülni oda, ahonnan éppen csak előmásztam.
Arról nem is beszélve, hogy társaságom sem igazán akad. Bekah túlságosan el van foglalva azzal, hogy Klaus után epekedjen, mint valami szerelmes kamaszlány, Elijah pedig olyan történelmi viccet csinál magából, hogy ha csak nem halok meg addig, akkor két-háromszáz év múlva is ezt fogom emlegetni. Én pedig csak lógok a levegőben. Bánom, hogy nem töltök több időt Mystic Falls idiótái közt. Minden esetre ezt a várost sem kell félteni, nagyobb benne a káosz, mint a fejemben egy elvadult, kora esti buli közben. A dolgok jó oldala, hogy ezáltal ellenségem sincs - legalább is nem tudok róla. Nem mintha zavarna úgy általában az utánam koslató rajongótábor mértéke, de valljuk be, így sokkal kényelmesebb iszogatni. Kevesebb pohár törik, ugyebár. Meg nem kell mindig félbehagynom, ha valaki éppen úgy dönt, hogy most bosszút áll… valakiért, akit megöltem. Valamiért, amit elvettem. Nonszensz.
Eképpen most is hátradőlve kortyolgatok egy pohár rövidet. Ha őszinte akarok lenni, még mindig nem teltem be eme kor széles spektrumú lehetőségeivel, szóval igyekszem kipróbálni magam az egyszerű halandók szórakozásában is. Ami néha elég sekélyes tud lenni, ahogy a mellékelt ábra mutatja. “Haza” kellene mennem, hogy rámásszak valaki idegeire, a halandókkal túl könnyű dolgom van. Egy kis bűvölés itt, egy apró és sejtelmes mosoly ott, és kész. Arra pedig egyáltalán nem számítok, hogy hamarosan sokkal jobb fordulatot is vehet az estém, vagy ha nem is jobbat, legalább is érdekesebbet.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 3:18 pm

Pandora & Kol

Ha néhány éve valaki azt mondja hogy fel fogom keresni az ősöket, egészen biztos csak legyintettem volna. A hírek azonban amik keringenek felbolygatták egész Londont, beleértve az én életemet is. Kezdve azzal az alakkal aki két éjszakával ezelőtt meg akart karózni, pusztán azért mert valaha Elijah vére változtatott vámpírrá. A boszorkány az oldalán pedig milyen kárörvendő volt, mégis ők végezték holtan és nem én. A vadász és az üldöző szerepe felcserélődött és egészen a végéig így is maradt.
Sóhajtva parkoltam le az autómat Mystic Falls kicsiny városának parkja közelében, majd elindultam, hogy szemügyre vegyem a helyet. Az egészen biztos, hogy nyomába sem ér Londonnak vagy bármelyik másik nagyvárosnak ahol eddig békés kis életemet éltem, mindenféle atrocitás nélkül. Persze az elején nem volt egyszerű, de Elijahnak igaza volt, hallva a híreket, amiket terjesztettek róluk -főleg az utóbbi időben- jobb, hogy annak idején nem tartottam velük. Mindazonáltal az a boszorkány itt lakott Mystic Fallsban, tehát egyértelmű hogy a keresést itt kell elkezdenem. A kérdés már csak az, hogy mégis miért lett volna jó nekik, ha engem megölnek. A híresztelések alapján Klaus az, aki annak a gyermeknek az apja, egy vámpír vérfarkas hibrid. Nem értem hogyan kerülök bele ebbe a képbe, mivel én csak egy egyszerű vámpír vagyok.
Ilyen gondolatok közepette sétáltam a hely minden bizonnyal egyetlen szórakozóhelyének számító bárba. Ha mást nem az itteni csapos biztos ismeri ezt a bizonyos Marie Vellantot, aki megpróbált megölni engem, majd felhasználni valami varázslathoz. Kora este volt, mégis úgy láttam hogy a legtöbb ember úgy döntött máshol élvezi az estét. Egyenesen a pulthoz sétáltam és az ott tartózkodó fiúhoz szóltam.
- Egy pohár Baileys-t kérek jéggel. - néztem rá és megpróbáltam megigézni, amire ő összehúzta a szemeit és csak annyit mondott, hogy megkapom. Remek... verbéna, vagyis senkiből sem fogom tudni kiigézni amit tudni akarok. Legalább is ha csak előtte nem véreztetem ki.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 4:10 pm

Kol & Dora

Mondják, a szépség múlandó. Akik ezt egyszer kitalálták, egészen biztosan nem találkoztak még sem velem, sem pedig vámpírokkal ugyebár. Mystic Falls-ban nem teng túl a légkör a topmodellektől, és a hely egyébként is túlságosan cseppnyi ahhoz, hogy ne tűnjön fel senkinek egy-egy új, idegen arc. Éppen ezért nekem is feltűnik egy ismeretlen nő, akit még nem láttam errefelé sem most, sem pedig... nos... soha? Szinte már sértésnek vehetném, hogy képes "pofátlanul" levegőnek nézni, felém sem rebegteti a pillácskáit, csak úgy besétál a grillbe, mintha nem ülnék kint a teraszon. Sajnálatos.
Az ablakon - a terasz ajtaján - keresztül figyelem, ahogy a pulthoz sétál, s csak abban reménykedhetem, hogy ha felém pillant, kiszúrhatja a bájos arcomat. Már-már ártatlannak tűnő vigyorral figyelem őt, kissé oldalra billentett fejjel, akár egy kedves házőrző, akiről még a postás sem hiszi el, hogy haraphat. Pedig ha tudnák... Az újdonság és az ismeretlen varázsa szikrát pattint az elmémben, minek is kapkodnám el annyira a hazamenetelt, amikor akad még olyan személy a városban, akinek nem mutattam be magam.
Ha a most érkezett nő képes arra, hogy nem vesz észre, ha nem érzi a nyakán a tekintetem idegőrlő viszketését, úgy felhajtom a maradék italomat, és ráérős, hanyag léptekkel visszasétálok hozzá. Ám ha felkeltettem az érdeklődését, úgy maradok a helyemen, várva arra, hogy esetleg vegye a lapot és csatlakozzon szerénynek cseppet sem nevezhető személyemhez.
- Hogy történthetett az, hogy még nem láttam errefelé? - vonom össze a szemöldökeimet, mindennemű bemutatkozás vagy üdvözlés nélkül a dolgok közepébe vágva - Kész átjáróház ez a porfészek... - sóhajtok fel kelletlenül, majd a panaszomat megsépekelm egy bájos, ám roppantul mesterkélt mosollyal - Megkérdezném, hogy segíthetek-e valamit, de az igazán nem az én stílusom.
Vezetem rá hegyek magaslatából arra, hogy igazán érdekelne ki ő, és hogyan keveredett ide. Azonban ha neki is köze lesz Silas-hez, vagy valamelyik elképesztően unalmas hasonmáshoz, akkor kénytelen leszek feltenni a lejárt lemez feliratot a nyakamba.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 4:32 pm

Pandora & Kol

Vagy esetleg még megpróbálkozhatok a pénzzel. Az emberek legtöbbjének ez éppen elég ahhoz, hogy megosszanak velem minden információt, amit tudni szeretnék. A probléma csak az, hogy egy kicsivel több összegért bárki másnak is elárulják azt, amit nekem. Manapság nincs megbízható információ forrás, mint ahogyan régen sem igazán akadt. Amikor a pincér fiú visszatért immáron az italommal a kezében elégedetten kortyoltam bele. Nem igazán volt szokásom alkoholizálni, vagy abba fojtani a bajaimat, de az ember lányát nem sűrűn próbálják meg hasonló módon eltenni láb alól, mint nem olyan rég engem. Ez valami olyasmi amit az emberek általában nem szeretnek.
- Jöhet még egy. - intettem a fiúnak, és közben kategorikusan elutasítottam, hogy foglalkozzam azzal az alakkal, aki merően bámult engem a teraszról, attól a pillanattól kezdve, hogy betettem a lábamat a Grillbe. Nem voltam azonban most semmiféle jöttment társaságára utalva. Persze nem lenne rossz, ha lennének ismerőseim, akkor talán előbb és többet tudhatnék meg erről a Marieról. Persze a keresést nem ártana boszorkány körökben kezdenem, nem pedig egy vámpírnál. És csak gondolnom kellett rá.
- Porfészek, ebben legalább egyetértünk. - fordultam felé, azután hogy a második poharamat is kiürítettem, majd megvártam, amíg a fiú távozik, aki láthatólag nem kedvelte a hozzám csatlakozott férfit. Persze egyenlőre én sem szívleltem, mert először is tapintatlanság csak úgy megszólítani valakit, vagy legalább is egy bemutatkozást igazán megejthetett volna.
- Nekem pedig nem stílusom kérni, kivéve bizonyos személyektől. - jegyeztem meg kihúzva magamat és bár elárulhattam volna a nevemet, egyenlőre nem állt szándékomban, helyette tüntetőleg hátat fordítottam neki és a pultos fiút figyeltem, aki fél szemmel minket figyelt. Ennek nyomán magasba is szökött a szemöldököm. Csak nem ismerik egymást? Ha igen akkor egész biztos nem is kedvelik.
- A srác nem kedvel téged, vajon miért? - tettem fel a költői kérdést egy gúnyos kis mosollyal az arcomon.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 5:21 pm

Kol & Dora

Eleinte nem is tudom, hogy kihívásnak tekintsem-e a figyelmen kívül hagyását, vagy esetleg sértésnek. Ahhoz persze túlságosan is fontosnak érzem magam, hogy unottan legyintsek erre a viselkedésre, de hogy melyik végletnél fog kikötni a mai találkozás, azt egyelőre nem tudnám megmondani. És nem is akarom. Csak teszem, ami jól esik, felkelek hát, és csatlakozom hozzá, arcátlanul megsértve ezzel a személyes terét.
Azzal, hogy osztja az álláspontomat, csupán arra késztet, hogy még szélesebb mosollyal vizsgálgassam tetőtől talpig - vagy éppen asztalig, nézőpont kérdése.
- És maga mégis itt koszolja a cipőjét... Őszinte elismerésem.
Ha ez a véleménye a városról, ráadásul nincs konkrét célja, akkor a világon semmi értelme annak, hogy itt legyen. Egyszerűen nem ide való, ezt még a vak is látja, hát még én.
Matt szúrós pillantását csak egy szúrós tekintettel méltatom. Még mindig nevetséges az a lelkesedés, amit Rebekah irányába tanúsított. Arról pedig igazán nem tehetek,hogy olyan törékeny kis kacsói vannak, amik még egy rendes kézfogást sem viselnek el...
- Akár még én is lehetek az a bizonyos személy.
Vonok vállat könnyed mozdulattal, az üres poharam szélén táncoltatott ujjakkal játszadozva. Szeretem ám a nehéz természetűeket, sokkal nagyobbat esnek, amikor letaglózom őket vagy így-vagy úgy. Gyermeki grimaszba rándul az arcom, ahogy hátat fordít, azonban szemtelenül gyorsan termek a másik oldalán, kitakarva a látóteréből Donovant. Komolyan, miért tartják őt a nők ennyire érdekesnek? Ha tudom, hogy ennyire kapós a szegénység és a kiskutya tekintet, talán többször adnám el magam szegény, vidéki parasztnak.
- Szerintem még mindig azt hiszi, hogy én szabotáltam a kapcsolatát a húgommal. Azt hiszem, hogy a kamaszkori lázadó gyűlölete áldozata vagyok... - a szemem felvillan, őrült cinkossággal alátámasztva, hogy lehet, hogy kicsit kikezdtem a srácot - De ha neked van hozzá gusztusod - váltok át tegezésre nagy hirtelen - , viheted. Csak aztán óvatosan az agyarakkal, fogalmam sincs, hogy miért, de itt mindenki meg akarja menteni.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 5:42 pm

Pandora & Kol

- Szeretem ha elismernek, bár egyenlőre nem értem a miértjét. - válaszoltam őszintén, elvégre még csak azt sem tudja miért vagyok itt. Persze ha csak nem szolgáltat nekem valami nagyon jó okot, akkor nem is fogja megtudni. A pincér gyerek pedig továbbra is minket figyel, ha nem tudnám hogy ember, még azt gondolnám, hogy ilyen távolságból a zene ellenére is a beszélgetésünket hallgatja. Bár az sincs kizárva, hogy esetleg szájról olvas, ami azért igen érdekes lenne. Eleget éltem, hogy elég sok mindent lássak ebből a világból és néha úgy érzem, hogy mégsem látok és tudok eleget.
- Nos az attól függ kicsoda is ön egészen pontosan. - tartom fent hűvös viselkedésemet, ám meglep, amikor egyszerűen csak elém suhan. Meg sem próbálja titkolni, hogy micsoda, a srác pedig bár továbbra is minket bámul valamiért nincs meglepve a viselkedésén. Talán jó oka lehet hogy utálja ezt az alakot. Persze egy embernek aki vasfüvet iszik oka kell hogy legyen, hogy nem kedveli a vámpírok társaságát. Vajon tud nekem segíteni? Vagy ami még fontosabb fog nekem segíteni abban hogy megtudjam hol is lakott a néhai Marie? Ha bejuthatnék az otthonába többet megtudhatnéka terveiről vagy éppen azt, hogy miért is keresett fel éppen engem. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem egyedül engem változtatott át Elijah a hosszú évszázadok alatt.
- Nem áll szándékomban megharapni, vagy megkínozni. Egyenlőre legalább is, nem adott rá okot. Egyébként sem őt keresem, hanem valaki egész mást. - adtam végül elő éppen elég homályosan a jövetelem okát. A húgáról szóló részre nem reagáltam, elvégre nem ritka hogy testvérek együtt válnak vámpírrá. A lehetőségem lett volna és jó kapcsolatot ápoltam volna a húgommal akkor most Marion is egy léten osztozna velem. Helyette azonban az egykori birtokunk romjai alatt oszladozik eltemetve.
- Nem tudod véletlenül merre találom Marie Vellantot?- dobtam be a kérdést teljesen ártatlanul majd belekortyoltam az újabb pohár italomba. Egy próbát megér, ha tud valamit, vagy elmondja, vagy nem. Veszíteni valóm nem sok van a jelenlegi helyzetemben.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 8:36 pm

Kol & Dora

Nos, ő szereti, ha elismerik - én meg nem szeretem, ha nem értik az iróniát. De az is lehet, hogy kijöttem a gyakorlatból, és már rég nem hangzanak olyan hitelesen az alakításaim, mint annak idején. Pedig Jeremy bevette, hogy haverok vagyunk. Ettől függetlenül nyilván össze sem lehet hasonlítani egy vámpírral, mert aki vérszívóként pár hétnél tovább bírja egyedül, abban már csörgedezhet valami, amire azt tudom mondani, hogy ez már valami. Persze véletlen balesetek mindenkivel előfordulhatnak, léteznek egyszerűen mázlisták - mint például Damon -, akiknek semmit sem kell tenniük ahhoz, hogy szépek és még a halálban is élők maradjanak.
- Mert nincs miértje.
Közlöm vele egészen egyszerűen, aztán pedig már csak rajta áll, hogy miként kezeli a pofátlan közönyömet. Azért mégis a kilétem felől érdeklődik. Végre! Ez volt az egésznek a lényege, hogy közöljem vele a nevemet, azok után pedig röhögve kisétáljak a Grillből. Hiszen én egy legenda vagyok, nem a legdicsőbb fajtából, de egyes kultúrkörökben azt hiszem, a Sátánnal vetekedik a renomém.
- Hogy én milyen udvariatlan vagyok... - túrok bele a hajamba, a hangomból pedig érezhető, hogy cseppet sem tartom magam annak, pusztán ez is a játék része - A nevem Kol. - mosolyodom el gyanúsan ártatlanul, és kivárok, hátha nem kell hozzátennem a vezetéknevemet, de aztán mégis - Kol Mikaelson.
Nem nyújtok kezet, azt nőnek nem illik, és ez nem anyám bálja, hogy játsszam a jól fésült kisfiút. Azon, hogy egyelőre nincs oka szerencsétlen Mattet megkínozni, muszáj felkuncognom, majd egész egyszerűen átnyúlok a pult túlfelére, és egy egész üveg whiskyt szerzek magamnak. A srác bosszús pillantására látványos mozdulattal csapok egy zöldhasút a pultra. Jó kutya. Nyugszik.- Miért kellene hozzá ok? - kérdezem komoly képpel,értetlenül, miközben tele töltöm a poharamat - Bárkit is keresel, itt biztos megtalálod. Élvezetek halmaza, senki sem akar kimaradni belőle. Kicsit olyan ez, mint egy hippi-kommuna.
Egyik hasonmás a másikon, az Eredetiek éppen hogy csak kiköltöztek, Silas-t már nem is említem, Katherine, Tatia... A vámpírvilág elitje. Nem is tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.
- Sajnálom kedvesem, az utolsó Marie, akivel találkoztam, véletlenül beleszaladt a karómba. A vezetéknevére sajnos már nem emlékszem, túl sok jött össze Marie-kből ahhoz, hogy mindegyiket számon tartsam. - sóhajtok fel elmerengve kissé a múlton - Talán mégsem jó helyen keresgélsz.
Mutatok felé a poharat tartó kezemmel, aztán kihajtom a tartalmát. A szabad kezemmel az imént megvásárolt üveg nyaka utána kapok, és mindenféle könnyes búcsú nélkül indulnék vissza a terasz felé. A név nekem nem mond semmit (de legalább nem megint Elena...), innentől kezdve pedig az érdeklődésem is megcsappant kissé. Semmi személyes, egyszerűen csak nehéz lekötni.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 9:01 pm

Pandora & Kol

Ez az alak egyszerűen maga a kiismerhetetlenség. Az egyik percben bunkó a másikban pedig ironikus, még akkor is ha ezt egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Régen is bámulatosan nagy gyakorlatom volt benne, hogyan hagyjam figyelmen kívül azokat a dolgokat, amelyek nem érdekeltek, vagy amikkel egyszerűen nem akartam foglalkozni. Valahol ott kezdődött el a makacsságom kifejlődni és kezdtem a saját fejem után menni, amikor rájöttem, hogy ez így rendben is van. Abban a korában, a magam urának lenni, szinte lehetetlen lett volna én mégis megkaptam az esélyt az élettől... vagy inkább a haláltól? Igen ez lenne a pontos megfogalmazás a halálom eloldotta a családomhoz, a nevemhez kötött béklyóimat.
- Mikaelson? - suttogtam döbbenten hiszen hosszú évek teltek el mióta utoljára hallottam ezt a nevet, azon a dallamos hangon, azon az estélyen ott Párizsban, amikor Elijah bemutatkozott nekem. Döbbenten hallgattam a következő szavait, de igazán nem is fogtam fel a jelentésüket, hanem jobban szemügyre vettem az arcát. Igen, van közöttük némi hasonlóság az igaz, bár jellemileg az eddigiek alapján jobban hasonlít Niklausra, mint Elijahra.
- Várj ne menj el! - szóltam utána hirtelen, amikor felfogtam hogy az üveget magához véve éppen távozni készül. Bár Rebekah említette, hogy van még két testvérük de velük sosem találkoztam. Nem gondoltam volna, hogy éppen itt és ilyen körülmények között futok majd össze velük. Figyeltem ahogy minden fajta visszafordulás nélkül kivonul a teraszra én pedig jobb ötlet híján pénzt dobtam az asztalra és utána siettem.
- Te vagy Elijah kisöccse, igaz? - kérdeztem rá arra, amire gondoltam, mivel Rebekah annyira régen említette a nevüket, hogy nem voltam benne biztos. Egyébként is az a boszi innen jött, ki tudja hogy ez nem csak egy trükk arra, hogy csapdába csaljanak. Azt viszont nem értem, hogy amikor a testvéreinek szüksége van akkor mit keres éppen ebben a koszfészekben ahogyan ő nevezte.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 17, 2014 9:26 pm

Kol & Dora

Ledöbben. Pompás! Sőt, egyenesen pazar. Nagyjából erre a reakcióra várok azóta, hogy belibbentette a barna tincseit ebbe a helyiségbe. A szemeimből megrészegült elégedettség sugárzik, szinte már szikrákat vet, így hát nem is érzem szükségét annak, hogy bármilyen helyeslő szóval vagy kifejezéssel alátámasszam a kilétemet. Pusztán egyetlen, komolytalan kérdéssel...
- Szeretnéd, ha betűzném?
Nos nem, nyilvánvalóan erre semmi szükség nincs, ahogyan arra sem, hogy bármit is tovább magyarázzak. Ahogy elfordulok tőle, pökhendi elégedettség ül ki a képemre, mert látszólag sikerült elültetnem benne... hát, ha nem is klasszikus értelemben a magvaimat, de a kíváncsiságét, az érdeklődését már annál inkább. Már csak hátra kell dőlnöm és játszanom a dámát. Hurrá.
Meg se hallom a kérését, zavartalanul sétálok ki a teraszra, csak az üveget libbentem meg jelzésértékűen, mintha azt üzenném vele, hogy hallom, hogy hozzám beszélsz, egyszerűen csak nem érdekel.
- Már elnézést... - csattan fel a sértődött dáma-énem a kisöcs megnevezésre, de hagyom, hogy ennyiből ráeszméljen arra, hogy a szóhasználata nem tetszik. Szembe fordulok vele, egy darabig elmerengve fürkészem az arcvonásait, aztán tudálékosan szólalok meg újfent - Elijah... Tudhattam volna. - csóválom meg a fejem - Mi is volt pontosan a neved? Oh, várj! Nem mutatkoztál be. Így sajnos nem tudlak időben hova tenni. Celeste előtt, Katherine után... Közben... Ja nem! Az csak nálam lenne opció.
Az utolsó mondatot már egészen közel hajolva hozzá suttogom a levegőbe, majd hamar meg is töröm a pillanatot egy újabb húzó itallal.

Tárgy: Re: Terasz Kedd Márc. 18, 2014 11:52 am

Pandora & Kol

Az igen kedves megjegyzésére, ami arra vonatkozott hogy betűzze-e a nevét egyszerűen csak megforgattam a szemeimet jelezve, hogy nevetséges amit mond. Lehet hogy testvérek voltak, de ez a férfi egészen biztosan semmiben sem hasonlít a mindig udvarias, előzékeny és kedves Elijahra. Egy dolog azonban nem hagy nyugodni, hogy még is mit keres éppen Mystic Fallsban. A testvérei mindent megtesznek hogy megtartsák az irányításuk alatt New Orleanst és valószínűleg az a farkaslány is védelemre szorul, aki Klaus gyermekét hordja a szíve alatt. Valószínűleg azt a lányt százszor több boszorkány szeretné eltenni láb alól, mint engem. Megrázva a fejemet próbáltam visszaterelni magamat a jelenbe. Semmivel sem kerültem közelebb Mariehez, azt sem tudom milyen boszorkány volt, vagy hogy voltak-e rokonai. Azt hiszem elsőnek nem ártana felhívnom Mirát. Igaz, hogy régen volt már, mikor az édesanyját megmentettem, de talán most már éppen eleget tanult ahhoz, hogy viszonozza a szívességet.
- Nincs miért. - vontam meg a vállam ezúttal megengedve magamnak egy gonoszkás kis mosolyt. Tudva hogy ezzel valószínűleg legalább egy kicsit fel fogom bosszantani. De hát az ember lánya néha nem tudja kontrollálni magát, főleg ha még néhány másik nővel hasonlítják össze.
- A mi kapcsolatunk merőben más volt, bár mindkettejük után következem a sorban, amikor éppen koporsós szünidődet töltötted. - jegyeztem meg mintegy mellékesen, hogy mi is az oka annak hogy nem tud engem elhelyezni időben. Az persze hogy felhívta a figyelmemet, miszerint nem mutatkoztam be neki, annyira nem hatott meg. Ő sem sietett elárulni nekem a nevét, amivel persze megkímélt volna néhány kötelező körtől és egyből a lényegre térhettem volna.
- A nevem Pandora, 1785. Decemberében találkoztam Elijahval és Klaussal Párizsban először. - mutatkoztam be végül én is, hogy legalább tudjon hogy szólítani ha úgy tartja kedve, hogy megjegyzi a nevemet. Válaszként egyszerűen csak nagyot húzott a kezében tartott üvegből.

Tárgy: Re: Terasz Szer. Márc. 19, 2014 9:58 am

Kol & Dora

Az arcvonásaim egy pillanatra feszes rendbe pattannak, ahogy visszaszájal, és elgondolkodom rajta, hogy vajon honnan meríti a bátorságot arra, hogy tudva a kilétemet, ilyen pofátlanul próbálja a bolondját járatni velem. Lehet, hogy valaha kistestvér voltam, azonban a testvéreimet leszámítva gyakorlatilag az egész világnak minimum csókolommal kellene köszönnie nekem. Na persze ezt sem feltétlenül viselném el, de a lényeg az, hogy engem ne degradáljon holmi jött-ment se kicsinek, se öcsikének.
- Ó, értem... - jegyzem meg a koporsószünettel kapcsolatban - Akkor igaza volt Elijah-nak, amikor az ébredésem után azt mondta, hogy nem maradtam le semmi fontosról vagy érdekesről. - eresztek meg egy aljas arckifejezést, aztán visszakanyarodok a kapcsolatuk jellegéhez - Elijah-val minden mindig merőben más. Mindenki ezt mondja. Ettől lesz az egész olyan végtelenül sablonos.
Az a törődés, az a ragaszkodás, azok az oltalmazó tettek és a felelősségtudat, amit a bátyám képes mások felé tanúsítani, szinte már hányingerkeltő. Eléri, hogy különlegesnek érezd magad, de igazság szerint észre sem veszed, hogy már a kétszázadik vagy a sorban, aki előtt a nemes lovag szerepében tetszeleg. Nem bántom érte őt, inkább csak az... "áldozatai" naivitása mulattat. Édesek ezek a nők, de tényleg.
- Igazán örvendek Pandora - nem - , de gondolom, hogy nem engem keresel. Bár azt sem tudom, hogy itt mit keresel, amikor az egész világ attól hangos, hogy a Mikaelson testvérek lecsaptak New Orleans-ra.

Tárgy: Re: Terasz Csüt. Márc. 20, 2014 7:08 pm

Pandora & Kol

Sosem tartottam túlságosan nagyra az italt, ez persze emberi életem vége felé egy kicsit megváltozott, amikor pedig rájöttem, hogy vámpírként nagyon nagyon nagy mennyiség kell ahhoz, hogy lerészegedjek, már semmi problémám sem volt az alkohollal. Még annak ellenére sem, hogy láttam, más fajtabeliek miként használják ki azt, hogy az emberek még fele annyira sem ellenállóak vele szemben, mint mi. Persze a türelmetlenebb fajta vámpír, az egyszerűen csak bevetette az igézést és már meg is kapta amit akar.
- Valóban nem. Ez persze mindenkinél relatív. Te aki már oly sok éve járja a földet, annak bizonyára a legtöbb dolog igazán unalmassá vált. - bólintottam teljesen figyelmen kívül hagyva a célzását, miszerint személyem említésre sem volt méltó. Nem állt szándékomban összekülönbözni Elijah testvérével, és nem azért mert sokkalta erősebb volt nálam. Hanem mert egyszerűen volt már valaki aki a fejemre pályázik, nem óhajtottam még több ellenséget szerezni. Egyébként sem én tehetek róla, hogy az önérzete nem viseli el, hogy ő a kistestvér, és koporsóba sem én juttattam a hosszú évekre. csak magának köszönheti.
- Igen, ez való igaz. És ahogy te nem érted miért vagyok itt, én ugyanúgy tanácstalanul állok az előtt az ügy előtt, hogy miért akart egy boszorkány éppen engem rituálisan meggyilkolni, miután megtudta, hogy Elijah változtatott vámpírrá. - adtam magyarázatot a városba érkezésem okára Kolnak. Úgy gondolom, hogy ő sem lenne túlságosan elragadtatva a helyzettől, ha egy boszorkány akarná kinyírni mindenáron és az a boszi valószínűleg nem egyedül dolgozik.

Tárgy: Re: Terasz Szomb. Márc. 22, 2014 10:32 pm

Kol & Dora

Ez a Pandora keményebb dió, mint azt elsőre hittem. Túlságosan sokban hasonlít a bátyámra, és ez több, mint frusztráló. Egész egyszerűen lepattannak róla a szavaim, egyelőre képtelen vagyok megtalálni a gyenge pontját. Pedig mennyivel jobb és izgalmasabb úgy eltörni valaki nyakát, hogy előtte az idegeire is kellőképpen rámásztam! De ezzel a rezignált hozzáállással inkább ő mászik az enyéimre. A szám sarka nyugtalanul rándul egyet, alig észrevehetően.
- Mondhatni.
Törődöm bele, ezzel átadva a győzelem zászlaját Pandora kezébe, és inkább iszom még, mert legalább addig is csinálok valamit és nem tűnök annyira feszültnek, mint amennyire a mellkasom tájékán érzem magam.
Őszintén szólva a legkevésbé sem érdekel, hogy ki akarja megölni. Ez egy ilyen világ, itt mindig mindenkit le akarnak vadászni. Milyen jó, hogy engem például nem lehet csak úgy eltenni láb alól.
- Nos, elsőre azt feltételezném, hogy a boszorkányod féltékeny, meglehet, hogy az én nemes bátyám visszautasította a közelmúltban. - adok cseppet sem releváns választ a burkoltan feltett kérdésére - Egyébként meg, már ne is vedd sértésnek, de nem követem figyelemmel Elijah minden lépését. Ha így tennék, és lett volna rá lehetőségem, biztos lecsaptalak volna az agyarairól. Túlságosan romlatlan vagy, a buzgó erkölcs-csőszökből így is több van körülöttem, mint elég. Szóval... - újabb korty, és egy mély lélegzetvétel - Íme az ajánlatom. Elviszlek New Orleans-ba, és ha az érkezésünkkor továbbra is ilyen karót nyelt leszel, odaadlak a bátyámnak. Ha nem, akkor jól fogunk szórakozni együtt. És tudod ebben az a szép, hogy mindenképpen én nyerek.
Villantok rá egy széles és rendkívül önelégült mosolyt, hiszen valóban nincs mit vesztenem. Első esetben megszabadulok egy unalmas társaságtól és hagyom, hogy Elijah után epekedjen. A másodikban azonban egész egyszerűen szerzek magamnak egy ideiglenes szórakozási forrást.

Tárgy: Re: Terasz Hétf. Márc. 24, 2014 6:22 pm

Pandora & Kol

Márpedig ha nem egyedül, akkor valószínűleg hamarosan ismét megpróbálnak majd megölni. Ha másért nem is bosszúból mindenképpen, elvégre ha én itt vagyok akkor a másik fél a halott. Aki így gondolja az gondolja jól, elvégre ez már csak így működik a világban egy bizonyos idő után. Ha visszatekintek az időben úgy vélem az ismerőseim közül igen kevesen néznék ki belőlem, hogy a legtöbb ember, vámpír és boszorkány halott, akik keresztbe tettek nekem és néhányan azok közül is, akik csak megpróbálták. Ettől persze nem váltam egy bosszúszomjas ribanccá, aki szereti kínozni az alanyokat. Egyszerűen ha az illető kivívta a haragomat, akkor előbb vagy utóbb megtalálom és lerendezzük. A végkimenetel előtti dolgok, pedig nem tőlem függnek.
- Én inkább arra gondoltam, hogy ennek több köze van a családotokhoz egészében, mint egyedül Elijah-hoz. - vetettem fel egy másik lehetőséget. Azt viszont már nem mondtam ki hangosan, hogy mire gondolok, mivel eddig nem volt rá bizonyítékom. Az viszont hogy egy másik lány is eltűnt, akit én is ismertem és akit Klaus változtatott át egy szeszélyéből adódóan, elgondolkodtatott. Talán nem is az egyes emberek érzelmi állapota okozta az egész káoszt, hanem összességében valami, amihez az ősiek utódaira volt szükség. Vagyis hogy van szüksége valakinek, mert ha csak nem talált valaki más Elijah vérvonalából akkor még mindig megpróbálhat elkapni.
- Rendben van, megengedem hogy elkísérj New Orleansba. Csak aztán ne hogy megbánd. Illetve lesz egy kitérőnk vissza Londonba, egy barátnőmért is elugrunk. - fogadtam el az ajánlatát egy bájos mosoly kíséretében elvégre ez a felajánlás valószínűleg igen sok idő megspórol majd nekem, amikor odaérünk. Többek között nem kell állandóan minden idegen vámpírnak azt bizonygatnom hogy segítsenek megtalálni Elijaht vagy esetleg Klaust. Amilyen fejetlenség uralkodik ott most... kitudja mi igaz abból és mi nem, ami abban a városban zajlik.
- Mikor szeretnél indulni? - érdeklődtem célzatosan a kezében tartott üvegre nézve, burkoltan érdeklődve aziránt, hogy meddig tervezi még ebben a kis városban alkoholba fojtani a szabadidejét.