Erdő

Tárgy: Re: Erdő Kedd Márc. 18, 2014 3:39 pm

Stefan és Caroline

Mindenkinek jár a kikapcsolódás ahogy nekem is. A legjobb erre a futás, egyedül az erdőben. Felvettem egy már agyon nyúzott fekete melegítőnadrágot, fehér pólóval és egy ugyanolyan kifakult, kinyúlt melegítő felsővel mint a hozzá tartozó nadrág. A hajamat a fejem tetejére kötöttem nem törődve azzal, hogy mennyire kócos.
Az autó dorombolva hallgatott el alattam amikor leállítottam a motort. Meg kell adni a módját és a látszatot is fent kell tartani, hogy ember vagyok. Halk csipogás következett amiből biztosan következtettem arra, hogy bezáródott az ajtó. A fülembe nyomtam a fülhallgatót és futni kezdtem az erdő mélyére. Szikrázó napsütés volt és elég meleg is ahhoz, hogy már ne fázzak és ne kelljen bundát viselnem. Próbáltam megtartani az emberi tempót, inkább ez adta meg a futás nehézségét: az összpontosítás. Ezernyi dolog kavargott a fejemben és néha üvölteni tudtam volna a fel nem tett kérdések miatt. Hiányzott sok minden. Tyler, a régi Elena, Bonnie, Stefan és a régi életem. Hálás voltam Katherinenek amiért átváltoztatott mert én szerettem ezt az életet sok vámpírral ellentétben mégis tövestől kifordított és megváltoztatott és nem feltétlenül jó irányba. Kiskoromban egy egyszerű életről álmodtam, tökéletes családdal ahol anya főzőcskézik amikor hazaérek apa a fotelben a meccset nézi én pedig miután megírtam a házimat a barátnőimmel pletykálok majd később az egyetemi nehézségek az éjjelig tartó tanulások és beszélgetések, a koleszos bulik és pasizások. Ehhez képest, tömérdek vér, halál és kavarodás az ami jellemzi a körülöttem történő dolgokat nem pedig a nyugalom.
Az egyik fának dőlve fújtam ki magamat, kikapcsoltam a maxon szóló zenét a fülemből és csináltam pár hajlítgatást és nyújtást amikor egy hang csapta meg a fülemet tőlem pár méterre. Halk szuszogás volt mégis túlságosan emberi. A hang irányába fordultam és vámpír tempóban közelítettem meg ’áldozatomat’.
- Stefan? – tettem fel a kérdést ami egyértelmű volt hisz ott állt előttem, bár Silas után már ebben sem lehettem biztos. Maga elé meredt és csak nézett a földre. Ujjaimra tekertem a fülhallgatót majd a kis tekercset amit kaptam zsebre dugtam. Közelebb léptem Stefanhoz és ráncolt homlokkal méregettem őt.
- Minden...rendben? – kérdeztem kissé bizonytalanul, nem…mostanában semmi sem volt nála rendben. Szerettem volna jó barát lenni de a viselkedése mostanában ezt nem engedte meg.

•• Words: 359 •• Music: Nothing Else Matters •• Note: Ha valami nem tetszik sikíts. :$•• ©

Tárgy: Re: Erdő Szer. Márc. 19, 2014 6:39 pm

Caroline Forbes & Stefan Salvatore

"Nem, ez nem lehet.. nem ölhettem embert, avagy mégis? Mi történik egyáltalán velem?"

Az érzések ott tesznek tönkre ahol a legjobban fáj, és ez a mellkason belül megtalálható szívben történik. Már oly régóta nem vagyok ember, és ezáltal nem dobban a szívem, sőt levegőre sem lenne szükségem, de én mégis lélegzem.. Emberi akartam lenni; egy jó lelkű vámpír, aki segít a barátain, aki úgy él, mint egy átlagos személy, akinek nincs semmi gondja. Érez, szeret, hisz, remél, és emberi.. de ettől én jelenleg nagyon messze állok. Lépteim lassúak, sőt már-már erőtlenek, ahogy egyre beljebb haladok az erdőben. Nincs úti célom, nincs semmi, ami megfoghatna, vagy ami már az életben maradásra késztethetne.. szívem szerint eldobva a vacak gyűrűt égetném el magam a napon, de mégsem teszem meg.. Álom, avagy valóság, amelyben élek? Agyam ezredszer is ezen kérdést teszi fel.. Lehet, hogy ez csak egy álom, és jelenleg is a víz alatt szenvedek, míg ezt képzelem el erő merítésként, avagy a valóság, de akkor egy rémálom gyötör folytonossággal, mely nem akar megszűnni.. Melyik a valódi oldala az életnek? Belülről az éhség úgy gyötör, mint még sosem, és az emlékeim olyanok, mint egy valóságos rémálom. Nem csak álmaimban törnek elő, hanem így napközben is.. Mégis mit tegyek, hogy megszűnjenek? Hogy ne érezzek? Hogy ne fájjon úgy belülről, mintha a saját szívem kiakarná tépni magát? Mély levegőt veszek.. nem messze meghallok magamtól mozgolódási hangokat.. lépteket, lélegzéseket, szívveréseket, és mint akit elönt a vágy megindulok az adott irányba. Sietősen közelítem meg azt a két embert, de megtorpanok, amint meglátom őket. Nem lehettek gyilkos, egy szörnyeteg ismét, viszont annyira vonz az, ahogy az ereikben folyik a vérük, ahogy dobban a szívük, ahogy veszik a levegőt.. A gondolattól is egyszerűen elvesztem az eszemet, míg ismételten nem sokára azon kapom magam, hogy a földre esek.. Felüvöltök, ahogy érzem a fuldoklást, a meghalást, és majdan a feltámadást. A két ember feleszmél, az egyik meg is közelít, de rosszul teszi, inkább tűnnének el.. futnának, avagy rohannának. Bezárom a szemeimet, és átadom magam a szenvedéses gyötrelemnek, melyből nincs ki út; minden akkori érzelem átsuhan bennem, és azaz éhség, ami előtör ekkor kegyetlen. Érzem megint, hogy gyenge vagyok, hogy mardos az éhség, és hogy arra késztet öljek... gyilkoljak; emberi vért fogyasszak. Amint lehajol hozzám a nő úgy fogom meg egy hirtelen mozdulattal a vállainál fogva. Szemeim kinyílva gyilkos ösztönt öltenek, és úgy suhanok vele a fához, míg úgy csapódik neki, hogy szerencse, hogy még él.. Arcom elváltozik, és nyakához hajolok, de ekkor jut eszembe, hogy mégis mit teszek? Mély levegőt veszek, és elengedve hátrálni kezdek, de az érzések, az emlékek.. nem hagynak. Végezetül pedig lecsapok rá, és vérét veszem.. a másik személy eleinte megtorpanva, és hitetlenkedve áll, majd futni kezd, amint végeztem a nővel a férfi után suhanok, és a földhöz szorítva veszem el az ő vérét is.. Fellángol bennem még jobban a kísértés, és szinte alig tudom megállni, hogy ne induljak el újabb emberekért.. Megtörlöm a számat miután végeztem, és egy hatalmas nagy bűntudattal elképedve bámulom a hullát, mivel a másik innen messze van. Felállok, és lassan, de biztosan hátrálni kezdek.. Mit műveltem? Mit tettem? Mi.. ez? Miért? Mint valami őrült kezdek elfutni jó messze a tett helytől, és majdan egy fához csapódom direkt.. megkapaszkodva benne fordulok meg, hogy a hátamat neki dönthessem. Lehunyom egy pillanatra a szemeimet, hogy megnyugtassam magam, de nem megy.. Tekintettem a földre siklik, és így meredek magam elé.. Eleinte kapkodom a levegőt, míg végül ez már csak nyugodtabbá válik.. Nem is veszem észre Carolinet szinte, amíg meg nem szólít, és kizökkent eddigi bűntudatomból..
-Care..-Suttogom erőtlenül, míg óvatosan feltekintek rá.. kérdésére összerezzenek, hisz semmi sincs rendben.-Nem.. nincs rendben semmi.-Esek végül térddel a földre, és úgy bámulok valamit, de nem tudom már azt sem, hogy mit..-Én.. én.. megöltem két embert.-Nagyot nyelek, hangom akadozik, és szinte olyan halkan suttogom, hogy nagy szerencse kell ahhoz valakinek, hogy meghallja, bár nem zárom ki, hogy Care értette a szavaimat.-Én nem akartam.. csak ott volt előttem, és ez az érzés.-Immáron gyorsabban szedem a levegőt, és a földre szegezem a tekintettemet, hogy ne kelljen Carolinera nézni.

Tárgy: Re: Erdő Csüt. Márc. 20, 2014 1:37 pm

Stefan és Caroline

Sajnáltam őt. Tömérdek sajnálat volt bennem az ő irányába. Neki valahogy nem jött össze az élet. Ő volt a regények szomorú főhőse aki nem kaphatja meg az áhított lányt aki mindig pofára esik de huszadszor is képes felállni és ezért viszont rettentően tiszteltem. Nem volt számára egy leányálom az elmúlt pár hónap és nem csak Elena miatt hanem azért is mert Silas úgy kínozta meg, hogy maradandó károkat okozott Stefanban. Én tényleg szerettem volna neki segíteni azt akartam, hogy jobban legyen, hogy minden olyan legyen mint régen, hogy ne szenvedjen ennyire.
Amikor térdre rogy egy lépést hátrálok. Nem tudom mit kéne tennem, hogy mi a helyes, hogy mennyire kell ilyenkor lelki tanácsot adni és óvni a másikat, könyörgöm nem vagyok én pszichológus, mégis mindenkinek a lelki szemete vagyok és nem panaszkodás…szívesen meghallgatom.
- Óh! – ocsúdok fel amikor közli velem, hogy megöld két embert. Mellé suhanok és én is letérdelek mellé a földre. Bátortalanul raktam a vállára a kezemet és kissé rászorítottam, hogy érezze én itt vagyok neki. Nem féltem tőle, nekem is volt ilyen időszakom az elején. Szörnyű érzés amikor kiontod egy ember életét aki nem tehet arról, hogy te éhes vagy, hogy neked szükséged van rá a túléléshez. És amikor megérzed a vér ízét…mintha elöntene a mámor a gyönyör és nem létezik már csak a vér, az éhség a maró fájdalom enyhítése. Aztán ezt átváltja a bűntudat a lelkiismeret és ezzel kell élned egy életen keresztül, ami valljuk be egy vámpírnak örökkévalóság.
- Össze kell szedned magad!- parancsolok rá kissé keményebb hangon. Nem hagyhatom, hogy ennyire eleressze magát, hogy ennyire ne legyen önmaga.
- Stefan! Figyelj rám! – nyúltam álla alá, hogy arcát magam mellé fordíthassa. Letörölte még pár vércseppet az arcáról s egy lágy mozdulattal végi simítottam szeme sarkától egészen az álla vonaláig. Egy erőltetett mosolyt varázsoltam az arcomra mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
- Erősnek kell lenned, ez nem te vagy! Nem hagyhatod, hogy elérje Silas azt amit akart és most jó úton halad afelé. – nem akartam szent beszédet tartani neki hiszen tudtam, hogy úgysem érti meg mindazt amit mondok. Minden fontosabb neki annál, hogy én tanácsokkal lássam el mégis fontosnak éreztem felnyitni a szemét.

•• Words: 358 •• Music: Nothing Else Matters •• ©

Tárgy: Re: Erdő Csüt. Márc. 20, 2014 8:13 pm

Caroline Forbes & Stefan Salvatore

"Hagyj te is, meg mindenki más is.. senki sem volt ott a kiszabadulásomkor, szóval.. most se legyetek mellettem.."

Milyen érzés, amikor már nem vagy önmagad, mert elvesztetted az épp elmédet, az eszedet, és eközben egy olyan érzés fut át rajtad, amely majd meg bírna ölni? Szörnyű, én mondhatom, hisz több hónapig szenvedtem a víz mélyén, aztán Elena elhagyott, az életem darabokra hullott, és mostan úgy látszik képes lennék visszatérni a régi életemhez, amely nem lenne eredményes, de én még is megtenném, mert ebben látom az egyetlen lehetőséget. Szeretteim nincsenek, és ezt komolyan mondom, hisz hol voltak, amikor ki kelletett volna szabadítaniuk? A bátyám, a barátaim, a szeretett nő, aki mellékesen nem engem választott, de ez nem lényeges jelen esetben, inkább az, hogy nem is érdekeltem őket. Mindenki bevette Silas szép kis kerek sztoriját, miszerint ő én, pedig.. nem, és a saját bátyám - Damon - is bevette ezt, de miért? Nem bírt felismerni? Vele töltöttem az időm legtöbb részét, és benne kell a legnagyobbat csalódnom? Milyen az, amikor már semmid sincs, és legjobban a halált várod? Felemelő, avagy letaszító érzés? Bennem jelenleg kétség kavarog, gyötrődés, átgondolás, lehetőség, avagy esély ahhoz, hogy így megszabaduljak mindentől.. Bűntudat jár körbe, ahogy arra a két személyre gondolok. Nem tettek semmit sem, viszont én mégis elvettem az életüket, mert kelletett nekem az ereikben csörgedező édes vér, az áhított ital, avagy táplálék, mely rabul ejtő hatást mért rám. Gyönyörű érzés volt, elfelejtettem a gondjaimat, és nem volt előttem a múltképe, amely immár egyre jobban megőrjít. Érzékelem Caroline közelségét, és azt, amit csinál, avagy beszél, de nem bírom lereagálni. Elmém a valóság közt, és a képzelgéseim határán inog. Hol itt vagyok, hol ott.. néha egészen már azt sem értem melyik a valódi. Az, hogy élek, és nem fuldoklom, avagy az, hogy lent szenvedek még mindig.. Remegni kezdek, elfog rettegés, azaz érzés, melyet nem lehetne leírni. Mellkasom összeszorul, légzésem egyre szaporább, és szívem is megdobban néha egyet-kettőt.. jelezve, hogy megölné szívesen magát, ha tudná, de nem tudja.. én pedig gyáva vagyok ahhoz, hogy az életemet elvegyem magamtól. Egy nyomorult, gyáva, és idióta barom vagyok, aki nem képes megtenni, mert még mindig élni szeretne, de lassan már őrült leszek, ha így haladok, és majd úgy is jó lesz élnem?
-Nem tudom, Caroline.. ez nem megy.-Suttogom magam elé, és érzékelem, azt amit tesz. Maga felé fordítja az arcom így kénytelen vagyok ránézni, majdan letörli a még megmaradt vért rólam, aztán pedig végig simít arcomon.. Hirtelen szedem le az arcomról a kezeit, és erősen maga mellé helyezem, hogy hagyjon ezáltal, mert csak összezavar.. Miért törődne épp most velem, amikor egész nyáron senkit sem érdekeltem? Csak szórakozott mindenki, míg én lent a kínok kínját éltem át.. és ez kit érdekelt? Senkit, mert mindenki hit Silasnak, mert ő olyan nagy.. és jó Stefan, akkor meg pótoljanak vele..
-Akkor elérheti, amit akar, mert ez leszek én..-Szavaim immár nem önmagamat tükrözik.-Újra az leszek, aki, vagy ami régen.. Ripper.-Jelentem ki határozottan.-Legalább ez segít, ez feledtet.. ez a valós önmagam.-Tudom, hogy nem így vélekedek még is úgy beszélek erről, mintha tényleg akarnám. Talán akarom is..-Nem kell segítség, sem tanács, sem semmi.. egész nyáron remekül elvoltam nélkületek lent, akkor most is megleszek.. Ti is megvoltatok, szóval.. akkor csak hajrá!-Hátrálok, míg nem felállok végül.-Silas majd helyettesít, ha már mindenki hit neki..-Teszem még hozzá, és úgy nézek Caroline-ra egy semleges érzelmi képet felvéve, amely csak hazugság, és nem a valóság..

Tárgy: Re: Erdő Kedd Márc. 25, 2014 6:55 pm

Stefan és Caroline

Mintha évek teltek volna el azóta amióta megláttam őt. Annyira rossz volt így látni, maga alatt összetörve és tudtam, hogy egyedül egy ember tudna rá hatni és az Elena aki természetesen el volt foglalva az „új” életével egy olyan ember mellett aki a legrosszabbat hozta ki belőle. Stefan legalább támogatta, lelki támaszt nyújtott neki ehelyett Damon a szőnyeg alá söpör mindent és megoldatlanul hagyja a problémákat. Nem titkoltam, hogy nem tartozott az idősebbek Salvatore a kedvenceim közé. Ha őt találtam volna ilyen helyzetbe lehet nevettem volna rajta egyet és még meg is forgattam volna benne azt a bizonyos tőrt hagy érezze, hogy fáj, hogy lüktet mintha szét akarnák tépni a nem létező életét.
Érzem ahogy kezemért nyúl és leveszi azt arcáról. Résnyire szűkítem ajkaimat és ezzel a mozdulattal egyidejűleg felállok mellőle az avarból. Elér minden egyes szó a fülemig de felbosszant, nem akarom hallani, nem akarok tudni arról, hogy mit gondol erről az egészről mert rossz képek kavarognak a fejében. Túlságosan átvette a mazochizmus és önsajnálat Stefan életét. Nem hagyhattam, hogy újra depresszióba zuhanjon és ha ehhez az kell, hogy keményebb legyek: ám legyen. Összefontam mellkasom előtt a kezeimet és mint valami durcás óvodás úgy néztem le rá.
- Tudod Stefan én ezt az önsajnálatot nem veszem be. Azért mert átvert a hasonmásod azért még nem vagyunk rossz emberek, és nem szeretünk kevésbé. Mit kellett volna tennünk? Mostantól vonjunk kérdőre mindenkit, hogy ő-e? Fene se tudta, hogy van egy hasonmásod. – Csaptam vadul a combomra. Biztos vagyok benne, hogy ez be fog pirosodni még a mai napon de az indulatok szinte forró lávaként égtek bennem.
- Van választásod és te sem, se Elena, se Damon nem akarja, hogy ezt az utat válaszd. – Lehet hiba volt egy lapon említeni a két gerlicét de ők álltak a legközelebb a szívéhez. Zsarolás lenne? Talán, mondhattam volna azt is, hogy egy gyilkosra senki sem lesz kíváncsi mégsem tettem mert tudtam, hogy de…a mi kis városunk már csak ilyen: mindenkit megment, mindenkin segít…kivéve amikor valaki annyira makacs mint Stefan Salvatore.
- Mire jó ez? Így akarod élni az életedet? Gyilkolással, lelkiismeret furdalással, és fájdalommal? Olyan akarsz lenni mint Damon? Kétlem… te sokkal jobb vagy annál!-
Léptem egy lépéssel közelebb hozzá. Felé nyújtottam kezemet hátha meggondolja magát hátha úgy érzi, hogy igen is szüksége van segítségre.
- Sosem hagytalak cserben Stefan, az, hogy engem is átvágtak az nem az én hibám... nem büntethetsz senkit olyanért amit te is elkövettél volna. – jártattam folyamatosan a számat, hogy rám figyeljen a mondandómra és ne legyen ideje újabb lelki traumát okoznia magának, hogy ne tudjon gondolkodni.

Tárgy: Re: Erdő Szomb. Márc. 29, 2014 7:18 pm

Caroline Forbes & Stefan Salvatore

"Ne akarj megváltoztatni.. nem fog sikerülni!"

Nem akarom ezt a kaparóan kínzó érzést érezni folytonossággal belülről, amely olyan módon emészt fel, hogy egyszerűen beleőrülök. Ha nem lépek, akkor megesz, megöl, széttép, apró darabokra szaggat, és őrültté tesz.. Nem fogom elviselni újra, és újra az előtörő fájdalmat, csak azért, mert másoknak nem tetszik ez a fajta életmódom, vagy elfogadnak így, vagy nem! Oké.. nem hiszel el, hogy képes voltam két embert megölni, de abban a pillanatban legalább senki nem vont kérdőre, nem gondoltam a fájdalomra, sőt semmire sem. Minden annyira nyugodt volt, csendes, és olyan tökéletesen egyedien semleges. Csak az élvezet volt, amelyet az édes vér íze okozott, csak arra kellett összpontosítanom.. csak az volt az egyetlen dolog, amely végre adott is valami örömöt annyi szenvedés után. Mit várnak tőlem egyáltalán? Azt, hogy újra, meg újra szenvedve kényszerüljek a padlóra? Miért akarnak bemesélni nekem egy olyan dolgot.. egy olyan ént, amely nem én vagyok? Én ez vagyok! Egy szörnyeteg, egy gyilkos, egy Ripper, egy fenevad! Ez a valódiságom, és ez vagy tetszik nekik, vagy nem.. már nem is érdekel, hisz a saját életemet én tudjam már, és ne pedig ők! Nem szedtek ki abból a vacak széfből, nem kerestek, nem ismerték fel Silas trükkjét.. legalább a saját bátyám rájöhetett volna, de még ő sem volt képes meglátni az álcáját annak a szemétnek. Felsóhajtok, és hallgatom Care beszédjét, amivel nem értek egyet, és bármit is mond megtudom cáfolni, mert velem történt a víz alatt az a szörnyűség, és nem vele! Engem kínzott, én nem kaptam levegőt, engem mardosott az érzés.. én fulladtam meg, majdan meghaltam, aztán újjá éledtem! Én éltem tehát ezt meg, és nem ő! Olyan boldogak voltak, akkor én most miért nem lehettek az? Miért bánik így velem? Miért ennyire felfoghatatlan, hogy élni szeretnék végre, és nem pedig szenvedni.. nehéz kérés?
-Több hónapon át voltam víz alatt, Caroline.. Több hónap.. felfogod ezt? Tudod te mit éltem át?-Ordítok rá, és nem érdekel már, hogy mit teszek, vagy mit nem.. Kiadom minden eddigi dühömet.-Még ha be is vettétek, akkor miért egy idegen szabadított ki, és miért nem ti? Sőt a saját bátyámnak meg kellett volna ismernie, nem? Annyi évet töltöttem vele.. vagy ez talán mit sem számít?-Mondom a magamét, és kérdéseket teszek fel, amikre nem várok választ, mert úgy sem lehet megválaszolni.. ezek inkább egy magamnak feltett költői kérdések, amelyekre magam akarnék rájönni, de egyszerűen nem tudok..
-Kit érdekel Elena, és Damon? Egész nyáron szórakoztak, buliztak, enyelegtek, és boldogok voltak!-Ismételten ordibálok, és ezzel egyúttal oda-vissza kezdek járkálni.-Én ezt az életet akarom, Caroline! Élni szeretnék oly sok idő után.. kaptam elég szenvedést, nem gondolod? Elena elhagyott, Silas vízbe dobott, nem ti szedtetek ki, és csalódtam.. végre hagyj éljek már, könyörgöm! Ha pedig ez nem tetszik, akkor el lehet engem felejteni.. aztán rendben vagyunk.-Vonok vállat, és megállok, ahogy hallgatom az újabb szavakat, amelyeket közöl velem.
-Igen.. ilyen akarok lenni.. Neked ez nem fáj, nem? Akkor meg hagyj békén, felejts el.. vagy tudod mit? Kérd meg, Silast, majd biztos helyettesít engem tovább.-Szavaim gúnnyal teltek, kegyetlenek, és érzéstelenek, de legalább őszinte vagyok, és ezt vehetjük egy hatalmas nagy előre lépésnek. Nézem, ahogy közelebb lép, és felém nyújtja a kezét, de én erre csak hátrálok.. és hátrálok.-Nem kell segítség, na meg szánalom.. remekül meg vagyok, köszönöm.-Mondom egyszerűséggel, és csak egy hatalmas nagy vigyorral figyelem őt..-Olyan vagy, mint Elena, szánalmas.. csak könyörögni bírsz..-Rázom meg lenézően a fejemet.

// A jelenlegi helyzettől eltekintve tudod jól, hogy szeretlek, Care, hisz jó barát vagy Smile

» Erdő
» Erdő