Tópart

Damon Salvatore & Stefan Salvatore

"Halál lenne a megfelelő, nem de? De nem teszem meg, inkább az emberi vérbe fojtom a szenvedésem eredetiségét.."

Szenvedés, kín, fájdalom, és gyötrelem teljes érzelme fut át rajtam szüntelen. Gondolataimtól nem tudok szabadulni, és az érzelmek teljes töm kellegétől elvesztem az eszemet. Úgy érzem tennem kell valamit, mert ha nem, akkor meg fogok előbb-utóbb teljesen őrülni, azt pedig nem szeretném. Fuldoklásomat, meghalásomat, és feltámadásomat látom a szemeim előtt bevillanni újra, és újra, ahogy levegőért kapkodok, mert nincs a vízben oxigén, ahogy nincs fény, és sötétség vesz körül, ahogy eláraszt a víz teljességgel.. Kínzó fájdalom, mérhetetlen éhség, és ki tudja még mi gyötör, de egyszerűen kikészít, és ebből kezd elegem lenni. Térddel esem a földre, és nem is érzékelek már igazából semmit, csak azt, hogy valahol az álom, és a valóság közt járok.. A körülöttem lévő tér kiesik, és csak azt látom, amit a tó mélyén létemkor. Víz, víz, és szüntelen víz, mely körbe vesz, mely elragad, mely megfojt, és mely megöl. Mellkasom összeszorul, amire odakapom a kezemet, és a légzésem erőteljesen ölt alakot rajtam. Elég! - Hangzik fejemben fel ismétlődően ez, de semmi reagálása, avagy hatása nincs ennek. Hónapok teltek el, míg lent voltam.. egy teljes nyár, Bonnie halott, Silas él, és oda zárt.. nem bírtam elviselni azt ott lent, és épp ezért válok őrültté az emlékképektől, a gondolatoktól, a múltamtól, és az erre emlékeztető jelenségektől. Nem akarok vizet látni, nem akarom azt, hogy bárki is mellettem legyen a szeretteim közül.. nem! Azt hittem Damonnék szednek majd ki, de tévedtem, hisz egy ismeretlen nő; Tessa szedett ki onnan, aki nem mellesleg elvette eleinte az emlékezetem, de a későbbiekben vissza adta.. mégis miért? Miért nem hagyott úgy, ahogy voltam.. sokkal jobb lenne! Ezerszer jobb, esküszöm! Erősen nyugtatom magamat, miközben kinyitom a szemeimet, és megpróbálok felállva tovább haladni.. egyre előrébb, hogy elhagyjak mindent, és mindenkit, hogy ne legyek itt.. Semmit sem akarok érezni.. csak szűnjön meg, és legyünk túl ezen, de sajnos nem; ennek nincs vége! Lépteim sokkal erőtlenebbek, már majd nem össze is esem annyira, gondolataim száguldva cikáznak az emlékképek közt, és így haladok valamerre. A fák kezdenek elfogyni, és a megtámaszkodásom egyre esélytelenebbé válik, míg nem egy embernek megyek neki.
-Elnézést.-Suttogom, és ellépnék mellette, de érzem, hogy nem stimmel vele valami.. nyakán át vér szivárog. Tekintettem oda siklik, és egyik kezemet megemelve lassan végig simítok azon a ponton.. Nyilván vámpír támadta meg, de az életben hagyta.. én meg.. megölöm? Kezemre tapadt vért lenyalom az ujjaimról, amint a számhoz emelem. A nő kérdően néz rám majdan ijedten kezdene elfutni, de nem hagyom, mert erősen magamhoz rántom. Látom, hogy a tópart közelében vagyunk, de ettől függetlenül még van itt fa, így hát odáig vonszolom, és lazán neki nyomom. Érzem remegését, félelmét, zihálását, szíve heves dobbanását, és nem mellesleg vérre lüktetését. Nem bírom megállni, hogy ne essek neki, ezért, amint alkalmam adódik erre, ami most rögtön eljött, így hát neki esem.. és nyakán keresztül veszem a vérét. Bal kezemet a fának támasztom, míg jobb kezemmel a nőt tartom, és így veszem magamhoz édes vérét, mely egyre jobban, és jobban megbabonázz, illetve magával ragad. Nem foglalkozom a körülöttem lévőkkel, így észre sem veszem, ha valaki megközelítene.. egyedül a vér az, amelyet érzékelni tudok, és addig le nem állok, amíg ezt a nőt meg nem öltem.. hisz meg kell halnia, a vérét kell vennem, és ezáltal erőssé kell válnom. A folyamat alatt semmire sem gondolok, csak ez foglalkoztat, így hát mindenről megfeledkezve törődöm a nő finom vérével..

Damon Salvatore & Stefan Salvatore

"Megőrülök, avagy megőrülök..?"

Ösztönösen cselekszem, és nem törődöm azzal, hogy bárki megzavarhat, hisz biztos vagyok benne, hogy ez nem fog meg történni. Úgy veszem a lány vérét, mintha ez lenne a megváltásom záloga. Éhségem csillapodni kezd, és az ösztöneim gyilkolási vágyamra utalnak, mely immár kielégítődni látszódik. Szenvedésemnek hűlt nyoma sincs a jelenet alatt, mintha az emlékezetemből kitörlődőt volna azon rész, hogy nem régibben még a víz alatt voltam, és kínzóan fuldokoltam újból, meg újból. Annyira lefoglal a vér érzékelése, hogy az eszem, az emlékezetem, és a gondolataim, mintha nem is léteznének már, mintha sohasem lettek volna. Ennyire nyugtató hatású lenne ez az egész? Se bűntudat, se fájdalom, se gyötrelem, se semmilyen érzelem nincs bennem, csupán az élvezet önt el, míg hallom a lány szíve dobbanásának lassulását, majdan lélegzetvételeinek egyre lassabbá válását. Feladva magát már nem erőlködik ellenem, hanem átadja magát ennek, és felkészülve várja a halált. Észre sem veszem az érkezőt, amíg az le nem szed a lányról.. Eleinte lefagyva állok ennek az egésznek a történése előtt, hisz hogy kerül ide Damon, és mi jogon szakít félbe az evésem közben? Mégis mire véljem ezt? Dühös pillantást vetek rá, és elégedetlenségem kiül az arcomra. Egyenlőre nem az átlagos Stefan vagyok, aki lenni szoktam, inkább az vagyok, akit jelenleg a vér ural. Végig nézem, ahogy megigézi a lányt, és elengedi.. Felmordulok, és eléggé rossz pillantással kémlelem az immáron rám néző Damont, aki ráadásul még nekem is ugrik a szövegével.. Mégis mit hisz magáról, hogy neki mindent szabad, mert a bátyám? Miért nem ment inkább Elenához, akivel olyan jól eltölthette volna az idejét, mint hogy az én életemet tegye tönkre? Hagytak lent szenvedni a víz alatt.. ismét elönt a szokásos gyötrődéses emlékkép folyamat, mely miatt kénytelen vagyok a fa mellé sétálni, és megkapaszkodni, közben pedig most döbbenek rá iménti tettemre is.. de talán az lett volna a legjobb. Talán ez az énem segíthet, és segített is, mert nem arra gondoltam, és mert nem szenvedtem.
-Mégis mit hiszel magadról?-Kérdezem felvont szemöldökkel végül.-Az én életem, Damon, és igen.. megakartam ölni. Ha már semmi sem segít a bajomon, akkor maradt ez.. ez legalább megoldotta volna a problémám, de ti folyton visszarángattok, és ehhez egyikőtöknek sincs joga!-Akadok ki, és voltaképpen nem ezen indok a gond, de jelenleg ezen töltöm le a mérgességemet, melyet az irányába, avagy irányukba érzek.-Egy egész nyáron át.. hónapokig lent voltam egy széfbe zárva a víz alatt. Nem volt fény, levegő, avagy vér.. Folytonossággal fulladtam meg úgy, hogy végül meghaltam, majdan újra feléledtem, és ezt követően kezdődött előröl.. Képzelgéseim segítettek valamennyire, de nem tudom az elfelejteni, és amikor kiszabadulok ki van ott? Tessa! Nem Ti, akik fontosak nekem, hanem egy ismeretlen boszi, de tudod mit nem is érdekel, míg ti szórakoztattok addig én szenvedtem.. most pedig maradjunk annyiban, hogy hagyj békén! Menj vissza Elenához, és legyetek boldogak, mint eddig, mert nem érdekel a sajnálatotok, meg hogy törődni akartok velem.. majd ezt megoldom magamnak, oké?-Mondom komolyan, és kissé hangosabban a kelleténél, majdan ellökve magamat a fától fordulok el tőle, hisz nincs kedvem sem hozzá, sem máshoz.. viszont a hirtelen jövő újabb bevillanás miatt nem tudok elmenni, inkább a földre kerülök térddel, miközben kezeimmel megtámasztom magamat erősen, és úgy próbálom magamba fojtani az egész jelenetet.