Barlang

A forró vér lassan folyik végig a szájamon. Mit tettem? Ez az első alkalom, hogy a papa nélkül jöttem vadászni. Most biztosan mérges lesz rám. Nem csak azért, mert kérezés nélkül jöttem el, hanem azért is, mert ilyen messze. De mit tehettem volna? Ismét egyedül hagyott, és fogalmam sincs, hogy hol van. De haza fog jönni, hiszen megígérte. És talán nem is lesz annyira dühös rám. Talán majd büszke lesz, amiért egyedül is képes voltam erre. Végre bebizonyíthatom neki, hogy igazi, nagy lány vagyok.  De most egy kicsit mégis rosszul érzem magam. Ez a szegény fiú semmit nem ártott nekem. Csak éppen erre járt. Sajnos rosszkor, rossz időben. A papa is mindig ezt szokta mondani. Mivel az éhségem nagyobb volt a sajnálatomnál, megöltem. Én... egyáltalán nem szeretek vámpír lenni. Egyáltalán lehet még belőlem valaha újra ember? Mert ha igen, én szeretnék az lenni. Mint régen. A mamával és a papával. De mindez lehetetlen... tudom.
Csak állok a mozdulatlan test mellett, és miközben bambán bámulom, megtörlöm a véres számat. Most mit tegyek? Hagyjam itt? Vagy vigyem haza haza, hogy a papa büszke lehessen rám? Az elmúlt fél év óta, ő az első, akit egyedül öltem meg. Azért nagyon fura ezt a szót használni. Hogy megöltem. Vagyis gyilkos vagyok. Ezért nem kerülhetek börtönbe? Mondjuk azt apu úgysem engedné...
Ekkor hirtelen, a "halott" kinyitotta a szemét és elkapta a bokám. Bilincsként szorított. Ez meg, hogy lehet? Ijedten felsikoltottam, majd a földre estem. Lehetséges, hogy mégsem öltem meg? De hát én azt hittem...
Rugdosni kezdtem, míg a lábam meg nem szabadult a szorításától, aztán a földön hátrébb csúsztam, és átöleltem a lábaimat. A fiú csak nézett, és reszkető kezét felém nyújtotta. Miért nem halt meg? Meg kellett volna. Én megöltem. És ő mégis él. Most mit csináljak? A legjobb talán az lenne, ha haza szaladnék, és soha többé nem csinálnék ilyet a papa nélkül. Tudom, hogy csalódni fog bennem, hiszen nem vagyok olyan igazi vámpír, mint Ő.
A tőlem nem messze fekvő fiúra pillantok. Mintha szenvedne. Vagy fogalmam sincs, hogy mit csinál. De él. Nagyon is él. Talán, ha még egyszer rá támadnék, meghalna végre. Még mindig érzem a számban a vére ízét. És igen. Erre van szükségem. Még több vérre. Az Ő vérére. Hirtelen valami forróság öntött el, és éreztem, ahogyan az egész arcom átváltozik. Ismét előbújt belőlem a szörnyeteg. Egy olyan lénnyé válok, amitől biztosan még én magam is megijednék, ha a tükörbe pillantanék. Néha nem is értem, hogy hogyan vagyok erre képes. A vér gondolata váltja ki belőlem, hogy olyan csúnya legyek...
Egy gyors mozdulattal felszökök és az áldozatom mellé szökdelek. Rémülten néz rám, szinte könyörög. De nem kímélhetem. Vért akarok. Először érzem magam olyan igazán gonosznak, mint amilyennek egy vámpírnak kell lennie. Aztán egy gyors mozdulattal ismét a a torkának ugrok...