1864, pörgős egy év. Ebben az évben változtak át a Salvatore testvérek Katherine vére által vámpírrá, és ekkor nem bírt Stefan bírni a vérszomjával. Egy bárban voltam, és Stefan megakart támadni. Gondolom azt hitte, hogy ember vagyok. Csodálkozott is mikor észhez térítettem azzal a felismeréssel, hogy engem nem fog tudni megcsapolni. Aztán beszélgettünk és beszélgettünk és magam sem tudom hogyan, de arra a következtetésre jutottam, hogy szárnyaim alá veszem és átsegítem őt ezen az időszakon. Jól tudom milyen érzés az mikor az ember nem tud uralkodni magán, én is átestem ezen, nekem egyedül kellett megtanulnom uralni az ösztöneimet, és mondhatom pokolian nehéz volt. De Stefannak itt voltam, és sikerült rászoktatnom őt az állatvérre. Mivel estére nem volt programom ezért úgy döntöttem, hogy el megyek az egyik közeli bárba és bulizok egy jót. Eléggé nyomott hetem van, és rám fér a lazítás. Legalább is szerintem. Hajamat göndör fürtökben hagytam rá omlani vállamra, és egy szép piros ruhát vettem fel, elegáns amit megkövetel eme idő, még is szexi, és ha valaki rám néz elgondolhat pár dolgot. De melyik nő nem akarná azt, hogy megforduljanak utána a férfiak? Én legalább is szeretem ha utánam fordulnak.
Kol Mikaelson
Hozzászólások száma : 26 Tartózkodási hely : New Orleans Humor : ✗ happy homicidal maniac. ✗
A korgó gyomor nagy úr. Főleg akkor, amikor olyankor is hallom, amikor teljesen tele vagyok már. Az érzékeim vad kábulatomban csak még inkább kiélesednek, felerősödik az artériák lüktetésének muzsikája is, így hát nem állom meg, hogy ne hívjak táncba még egy utolsó áldozatot. Desszertet... A combja puha, de túlságosan retteg, ettől pedig csak még idegesebbé és türelmetlenebbé válok, míg végül megelégelem az egészet, és feltépem a torkát az ivó oldalának taszítva a madárgerincet. S már épp megtörlöm a számat, amikor egy újabb női alakot látok közeledni, majd eltűnni a házfal mögött - feltételezhetően betért az ivóba. Állatias vicsoromat mosollyá szelídítem, s egy még patyolat kendőbe törlöm magamról a mocskot, igazítok egy keveset a ruházatomon, majd úgy viharzok be a helyiségbe, mintha ki sem tettem volna a lábamat. Belépve a tekintetem egyből a piros ruhás jövevényt kutatja, s ha sikerült megtalálnom, úgy két pohár itallal kísérlek meg a közelébe férkőzni, bárhol is legyen. - Milyen kalandvágyó fiatal hölgy... Úgy vélem, szüksége lehet egy gardedámra, hacsak nem kíván a helyi barbárok áldozatává válni. - nézek körbe az ittas férfiak társaságán, de az egész csupán műsor, pontosan tudom, hogy mi ő és azt is, hogy minden bizonnyal meg tudná védeni magát - Az egyébként is silány agyfunkcióik most még megbízhatatlanabbak. Nyugtasson meg, hogy nem a férjét keresi... Kortyolok bele az italba, miközben a másikat átnyújtom a nőnek, akit egészen pontosan... - Mit mondott, hogy is hívják? Mosolyodom el finoman, és elég sajátos módon érdeklődöm a kedves neve felől, miközben elidőzik a tekintetem a szőke loknik tekervényein.
Tekintetemmel követem a sok részeg embert és hitetlenkedve nézem ahogy buliznak. Vagy nem is tudom, hogy mit tudnék mondani a viselkedésükre. Fetrengenek a földön, illetve nőket taperolnak le. Hát, én sem vetem meg az italt, de annyi van bennem, hogy ne igyam le magam annyira, hogy azt se tudjam, hogy hol vagyok. És nem is illene, és nem is hozzám illő lenne. Főleg, hogy jómódú nevelésben részesültem. Gondolataimból egy jóvágású férfi hozz vissza a földre. Ismerős az arca, mintha láttam volna valahol... Vagy csak szimplán hasonlít valakire. - Nem kell értem aggódni, meg tudom védeni magamat. - mondom kedvesen, egy bájos mosoly kíséretében. - Alexia Branson vagyok, és ön? - kérdezem majd beleiszok az italomba. Frissítő, pont ez kell nekem. Főleg az elmúlt hetek után nincs is nagyobb vágyam mint egy frissítő italt inni. - és most nem a vérre gondolok, kivételesen - Tekintetem újra a mellettem lévő férfira siklik. Hm... Jól néz ki, azt meg kell hagyni. És vámpír is, ezt már az első pillanattól kezdve tudom.
Kezdőlap 
Hétf. Jún. 16, 2014 12:23 pm by bekah14
