Park

Hayley & Klaus

Komoran sétálok határozott és megfontolt léptekkel keresztül vágva a parkon, a lépteim alatt recsegve adják meg magukat a különböző természet adta növényzetek, néhol még a lábnyomaim is ott maradnak erősen a földbe mélyedve. A hűvös szél ellenére nincsen összehúzva a bőrkabátom, így a játszadozó szellő kellemesen borzongatva futkorászik a hátamon, hogy a nyakamnál bújjon ki a súlyos anyag alól, de csak azért, hogy ruhadarabom szélét magával ragadva újabb táncba kezdhessen. Gondolatok cikáznak szerteszét az elmémben, egy pillanatban még teljesen más tölti ki, míg a következőben ismét más, egy teljesen eltérő dolog. A fejemben lejátszódó harcot a gondolatokkal, néha félbeszakítják olyan a valóságban történő események is, amikor egy - egy villanásra óvatosan magam mellé pillantok és ismét nyugtázhatom, hogy a partnerem már megint nem mellettem, ha nem sokkal inkább tisztes távolban mögöttem sétál. Nem tudom még hányszor kell elmondanom neki, hogy ne a hátam mögött bújócskázzon, még akkor sem ha taszítja a jellemem és nem bírja elviselni a jelenlétem. Én sem hobbiból sétálgatok pont ő vele, a legkevésbé sincsen kedvem a társaságához, mert, ahogy ő sem tud engem elviselni, addig én is hasonlóképpen megtartanám a 3 lépés távolságot. Kicsit sem vagyok összekeverendő Elijah-val, kinek nemes gesztusai már annyira felbiztatták a lányt, hogy azt képzeli, hogy engem megkerülve azt csinálhat, amit csak akar. Ez pedig okoz némi bonyodalmakat, mint például azt, hogy Hayley egyre értetlenebbé válik. Egy pillanatra megtorpanok és határozottan megállok, majd lassan fordulok felé, ahogy ráemelem zöld tengerben úszó kék tekintetem és magamhoz mérten még egészen kedvesen, ám sokkal erőteljesebben szólok rá, hogy szedje a lábait és két másodpercben belül pattanjon mellém, mert ha nekem kell iderángatnom akkor azt nem fogja megköszönni. Totálisan nevetségen érzem magam ebben az egész szituációban, nem is értem, hogy a fenébe tudtam ezt összehozni. Én, mint gondoskodó apa? Az elképzelés is... borzalmas. És ez bizonyára finoman lett kifejezve.
- Igyekezz már, Hayley! - kezdek neki mutogatni, világosan a tudtára hoztam, hogy az az idő, amit elpazarlásra használhatnánk fel, az nem létezik. Elijah néhány napja felé sem nézett, így aztán mikor véletlenül, bár szerintem inkább szánt szándékkal kihallgatta a beszélgetésem és megtudta, hogy éppen őt akarom megkeresni, akkor mindenáron velem akart tartani. Természetesen én nem kívántam magammal hozni, de ha számításba veszem, hogy akkor majd egyedül fog akciózni, mint legutóbb, akkor mégis kénytelen vagyok elviselni, hogy hátráltat engem. Na nem mintha aggódnék érte, csak nincs kedvem azokat a dologakt is rendbe tenni, amiket ő elbaltáz, mert sajnos ez a mi családunkra is kihatással van. Miután még mindig nem mozdul egy tapodtat sem, így hát nekem kell cselekedni, mert ha rá várok, még holnapután is itt vagyunk. Megragadom a karját és vonszolni kezdem, mert már elegem van abból, hogy folyton feltart és mellette nem megyek semmire sem.