ł Stefan Salvatore

"Az életem egy pillanat alatt omlott össze a szemem láttára, míg én magam abban reménykedtem, hogy majdan megoldódik az eset, és nem kell a földre kerülnöm, de tévedtem.. Elena Damont választotta, és én egy széfbe zárva kerültem a víz alá.. Szenvedek, mert szenvednem kell a folytonos fulladástól, amelyet a víz okoz számomra. Meghalni nem tudok, mert vámpír vagyok, és épp emiatt kell elviselnem ezt a kínt. Csak emlékeim tartanak életben, a boldog pillanatok, és a képzelt jövő.. míg eközben várom a halált, amely majd megváltva szabadít meg engem eme fájdalomtól.."

Silas 'holttestét' akartam bezárni egy széfbe, hogy aztán azzal együtt a Mystic Fallsi tó fenekére lökjem, de a terv, amit számításba vettem rosszul sült el, hisz Silas életre kelt. A meglepetés, amit ez okozott számomra hirtelen blokkolt engem. Tudtam, hogy valami nem stimmel, hisz Bonnie kővé dermesztette őt. Apropó Bonnie! Valami történhetett, amitől megtört a varázslat, de egyértelműen nincs jelen ebben a pillanatban, szóval.. csak az lehet, hogy meghalt, de az.. képtelenség, sőt mi több.. mitől halt volna meg? Pár pillanat kell ahhoz, hogy felfogjam végre, hogy halott, és csak emiatt kelt életre Silas. A mondandója, amit beszél.. s közöl velem, az hihetetlen. Ledöbbent, meglep, és még reagálni sem tudok rá. Én az ő hasonmása lennék? Ez most olyan, mint az Elenáék vérvonala? Nem, ez lehetetlen. Hirtelen zavarodok össze, és mire észbe kapnék már egy széfben vagyok, amely egyre csak zuhan lefelé a mélybe, míg végül a vízbe csapódik, és el süllyed; velem együtt..
Küzdök ez ellen, hisz nem akarok bent ragadni, de mind hiába, mert az, amiben vagyok kemény anyagból készült, ugyanakkor a víz szintje csak növekszik a széfben mindaddig míg teljesen el nem lepi azt. Megszűnik a levegő, nincsen fény, az időt sem érzékelem már. Fuldokolnék, de nem tudok, mert nekünk vámpíroknak nincs szükségünk levegőre, és emiatt nem halok meg, de a tény, hogy nincs levegő, az szokatlan, mert eddig mindig lélegeztem, mint egy ember, akinek ez kell az életben maradásához. Lassan a tó mélyére ér ez a 'zárka', és hangosan csapódik a földhöz ahol hatalmas port kavar maga körül, míg én csak mozdulatlanná válok, hisz jól tudom, hogy nincs erőm ahhoz, hogy kiszabadítsam önmagam..

Levegőért kapkodva ébredek fel, és azonnal fel is ülök ennek a következtében. Miért? Miért kell újra, és újra még mindig átélnem? Miért nem hagy ezen dolog szabadulni végre? Miért kell szenvednem az álmaimban, és néha már a jelenben is? Fáj, hogy meg kellett élnem, szenvedek, amiért ez történt velem, és mar belülről valami egészen felfoghatatlan dolog. Nem akarom.. egyszerűen nem akarom érezni az akkori fuldoklást, amely újra, és újra tör elő bennem, mint valami rossz kísértet, amelytől szabadulni nem lehet;

Kitudja, hogy mióta, de a víz alá kerültem, és az eltelt idő végtelenségnek tűnik számomra. Nem tudom az időt, sőt a dátumot sem, ugyanakkor nincs levegő, és mindenkit akit ismerek azt hiheti, hogy eltűntem, vagy rosszabb esetben pont Silas alakít engem, és őt hiszik Stefan-nak, pedig nem én vagyok az, hisz én egy tó fenekén vagyok jelenleg egy bezárt széfben.. Kezdetkor a levegő hiány gondot okozott, de most már nem, hisz nem érzek semmit! Se a testem, se a belsőmet.. Nincs vér a szervezetemben, és emiatt éhség gyötör, de lassacskán ez az érzés is semmisé válik. Mozdulatlan leszek, ledermedek, nem mozdulok. Lehunyt szemmel 'alszok', és egy örök álomba képzelem magam, ahol minden jó, ahol nincs ily szenvedés, és ahol szabad vagyok, s nem pedig egy bezárt rab..
Vajon mi történhet kint a jelenlétem nélkül? Hiányzom-e valakinek, vagy nem, mert épp Silas alakít engem? És ők ezt elhiszik? Hány év telt el azóta? Mi változott, és mi nem? Kivel mi történt, és élnek-e még? Elenáék boldogok? Na igen, ők biztos jól elvannak, míg én szenvedek egy nyamvadt széfben számtalannyi víztömeg súlya alatt. Meghalni akarok, de egyszerűen nem tudok, hisz semmi sincs, amivel végezhetnék az életemmel, ami már mit sem ér, ha nem jutok ki innen, akkor örökre itt maradok, és végtelennyi ideig fogok szenvedni.. Itt a víz alján egyszerűen nem lehet kibírni, hisz nem tudom magamat innen kiszedni, és hogy valaki megkeress, vagy megtalál egy a millióhoz. Biztosra veszem, hogy senkinek sem hiányzom, vagy hogy az eltelt idő alatt valakik meghaltak, vagy mindenki elutazott... Ennyire nem érdekelnék senkit sem? Vagy Silas ilyen tökéletesen alakít engem a végtelennek tűnő idő alatt? Az nem lehet, hisz én, én vagyok! Legalább Damon-nek fel kéne ismernie, hisz ő a... bátyám. Vagy bevette Silas trükkjét ő is? Sírnék, zokognék, de nem tudok... megfulladnék legszívesebben, hogy sohase éljek többé, de nem.. egyszerűen nem megy... Miért? Miért ilyen nehéz ez az egész? Inkább ölt volna meg, mint hogy egy jó hosszúra időre ide lezárjon.. Halottnak érzem magam, és voltaképpen az is vagyok, de mégis élek, és érzékelek..
Lehunyt szemmel várom a 'halált', de sajnos nem jön el... csak szenvedés marad, és egy hatalmas üres érzés, miközben mozdulatlan maradok ki tudja, még meddig...

Küzdök az emlékek ellen, hisz nem akarok újra, és újra ezen gondolkozni, hisz elég volt már a szenvedés, a kín.. és a fájdalom, amely annyiszor átjárta a testemet. Egyszerűen már nem akarok érezni ebből semmit! Csak élni szeretnék úgy, mint régen, amikor a legnagyobb bajom az volt, hogy Elena elhagyott, és nem ez.. nem ez a kínzó fájdalmi pont;

Az idő telik, mint egy végtelenek tűnő időszak. Nem érzékelem, s szinte fel sem fogom, hisz egyszerűen nem tudom, hogy mióta vagyok ide lent.. Lehet, hogy hónapok teltek el, vagy talán megeshet az is, hogy évek! Nem tudom, hogy kivel mi történt, hogy kinek hiányzok egyáltalán, vagy hogy Silas a helyembe lépett-e, csak egy biztos, és még hozzá az, hogy megakarok halni mindennél jobban.. Miért? Talán csak azért, mert kínzó itt lent lenni a víz mélyén.. levegő nélkül, fény nélkül, és mindenki nélkül.. Nincs itt egyetlen egy fontos személy sem, akit szeretek, hisz mind biztosra veszem, hogy fent mulat, vagy talán meg haltak.. Bonnie halott az biztos, hisz Silas egyedül csak is így kelhetett életre, és sehogyan máshogyan..
Nem mozdulok, sőt semmit sem csinálok, csak gondolkozom, és gondolkozom mindenen, amin csak lehet.. Az egész életemen, és azon, hogy milyen hibákat követtem el, amiket mára már bánok szinte. Miért ennyire nehéz ez? Miért nem tűnik fel senkinek, hogy eltűntem? Vagy Silas ilyen kiváló színészi teljesítményt nyújt? Esküszöm, ha kiszabadulok innen, akkor eltűnök... eltűnök innen messzire! Oda ahol senki nem talál meg, ahol senkinek sem hiányzom majd, hisz ha hiányoznék nekik, akkor már nem hiszem, hogy itt lennék még!
Higgye azt mindenki, hogy meghaltam, vagy higgyék Silast Stefannak. Bánnom is én, csak jussak ki innen mielőbb, ha egyáltalán ez lehetséges, ha ilyen összejöhet. Nem hiszem, hogy gyors folyamat lesz.. Oh, miről is ábrándozok? Innen egy jó ideig még úgy sem fogok kijutni az biztos..

Zihálok szinte kapkodom a levegőt, ahogy a sorozatos emlékképek előjönnek.. El sem hiszem, hogy mindezt meg kellett élnem; a folytonos fulladást, az eszméletlenséget, a vízet.. Elég, elég, és elég! Valaki öljön meg most nyomban, vagy legyen itt vége ennek most!

Senkit sem érdeklek? Ily jelentéktelen lennék? Egyáltalán számítok-e még valakinek, és ha igen, akkor miért nem keresnek? Miért érzem azt, hogy Silas vette át a szerepem? És ha át is vette, akkor ilyen jól alakít engem, aminek még a Saját Bátyám is bedől? Nem, egyszerűen nem hiszem el, hogy mindenki hisz Silas-nak. Annak az alaknak, aki.... rendben elismerem, hogy ravasz, és furfangos egy alak, aki a gyógyírt szerette volna magának, de akkor sem fogadom el azt, hogy ide száműzött, és ha még így is tett, akkor minek játszik el engem? Ha meg el is játszik, akkor miért nem veszi észre senki sem ebben az átkozott városban? Ennyire nem vagyok megismerhető jellem? Enyhén megrázom a fejemet a vízben. Egy örök bezártság rabja lettem, ahonnan számomra nincs menekvés, hisz nem tudom magamat innen kiszedni, viszont más... kitudna, de eddig senki sem jött el értem. Sőt már azt is kérdőbe vonom, hogy vajon milyen évet írhatunk. Lehet, hogy meghaltak Damonék? Nem... ilyenre nem akarok gondolni!
Megérintem a 'zárkám' belsejének a tetejét, és végig simítom rajta a kezemet, amit szinte alig érzek. Nincs a szervezetemben vér, és így nagyon gyenge vagyok. Egyszerűen már túlontúl is sebezhetővé váltam mindenki számára. Bárki, aki csak akar egy pillanat alatt megölhet ilyen állapotban, de úgy sem úsznának le idáig... sőt azt se tudja senki, hogy itt vagyok!
Én már nem bírom ezt épp elmével egyszerűen, hisz megőrülök ettől a bezártságtól... ettől a sok víztől, és levegőtlen területtől. Elég, elég, és elég! Valahogy ki kéne innen jutnom, de mielőbb, viszont felmerül a kérdés, hogy hogyan, sőt mi módon? Viszont a megvalósítása lehetetlennek tűnő.. Magam mellé helyezem vissza a kezem, és újból örök mozdulatlanságra ítélem önmagamat..

Hirtelen kapok a mellkasomhoz, miközben fuldokló érzés keletkezik bennem, és a mellkasomból majd kiakar szakadni a szívem.. Nem, ezt nem bírom már, ez túl sok nekem!